A soron következő forduló valamennyivel nehezebb, mint az előző, habár a szórakozást szerintem ugyanúgy garantálja. Mi, hogy őszinte legyek, élveztük kitalálni és csapatokba rakosgatni a szavakat és megalkotni a szituációt. A sorozat azonban már fejtörést okozott, volt három lehetséges jelöltünk, de végül műfaji sorrendet állítottunk fel. A mai napon megkezdődik a következő forduló írási szakasza, amire elegendő időt adunk. Figyelembe vesszük a sulit, a munkát és a magánéletet és korrekt 10 napot kaptok a kidolgozásra.
Továbbra is fenntartjuk azon elvünket, hogy a csapatokban az írja a történetet, aki szeretné, de akkor kooperáció során is készülhet. Nem ajánlom számotokra a figyelmetlen, elhanyagolt vagy éppen összecsapott munkát, hiszen sokat számíthat a kihívás során.
Ebben a fordulóban a játékszabályok a következőek:
- Maximum(!) 700 szavas lehet, mivel egyperces történetről van szó.
-
Mindkét csapat kap tíz-tíz szemtelen szót, avagy kifejezést, amit a szösszenet során fel kell használnia, ésszerűen alkalmaznia.
-
A megkapott szavakat, kifejezéseket olyan sorrendben dolgozhatjátok bele a történetbe,
amilyenben akarjátok.
-
A szituációt Mi adjuk, de a karaktereket Ti.
-
A műfaj kötetlen, a korhatár szárnyalhat az egekig.
- Kötelező a karakterhűség, egy kis pontatlanság azonban nem égbekiáltó hiba.
MÁSODIK FORDULÓ: FARKASBŐRBEN
Sunshine csapat
|
Moonlight csapat
|
Szituáció
Két személy fogadást köt,
és természetesen az egyik fél veszít. A fogadás lúzerének egy harmadik, mit
sem sejtő személy őrült, mindenre eltökélt és teljesen elfogult rajongójává
kell válnia.
|
|
|
|
Leadási határidő: 2012. november 15. (csütörtök) du. 5 óra
Publikáció: 2012. november 16. (péntek) du. 6 óra
Következő forduló megjelenése: 2012. november 17. (szombat) de. 10 óra
Üdvözlettel,
Rapunzel, Sherlock és Wolf
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése