A mai nappal elkezdődik az I. Metamorphosis Series Kihívás felkészülési időszaka. A kihíváson szereplő kulcspárok maszkulin tagja egy paradoxon, míg a gyengéd nőiességről a zene gondoskodik.
A kulcsok felhasználási értelmezéséhez a következő instrukciókat tudnám adni:
- Alaposan gondoljátok át a paradoxonokat, hiszen nem éppen egy könnyű darab, jól meg kell rágni, és az sem árt, ha utánajártok a dolgoknak.
- Mivel a paradoxon dominál az írás során, ezért a cselekményt kell ráépíteni nem más elemet. A szereplőknek szó szerint paradoxon helyzetbe kell kerülniük a történet során, egyszerűen a kapott ellentét-tételnek uralnia kell a történetet.
- A zene, attól függetlenül, hogy a kulcspár feminin oldalát képviseli, igencsak befolyásolja a leendő mű hangulatát, értékét és mondanivalóját.
- A zene részeit úgy használjátok fel, ahogy akarjátok, de mindenképpen érződjön benne, hogy az adott feltételek szerint jártok el. Ha nektek a dalszöveg ad kellő löketet, akkor éreztessétek az olvasókkal mindazt, amit megénekel. Ha viszont a zene lágy vagy éppen durva dallamai ontanak lelket a művetekbe, sok szerencsét hozzá, had alapozza meg a hangulatát a dolognak. ;)
A kulcspárokkal és annak tulajdonosaival ellátott lista leadási határideje ma (október 28.) éjfél. Kérünk benneteket, hogy a listát a csapatokból csak egy-egy, kiválasztott résztvevő küldje el az alábbi e-mail címre: msk.sherlock@gmail.com
A kulcspárokkal és annak tulajdonosaival ellátott lista leadási határideje ma (október 28.) éjfél. Kérünk benneteket, hogy a listát a csapatokból csak egy-egy, kiválasztott résztvevő küldje el az alábbi e-mail címre: msk.sherlock@gmail.com
Nos, ennyit kívántam hozzáfűzni a dolgokhoz, jó szórakozást!
KULCSPÁROK
KULCS 1
Vezérlés-paradoxon: Az ember sohasem lehet mentes minden vezérléstől, mert ha az, akkor
önmagát vezérli.
KULCS 2
KULCS 1
Epimenidész-paradoxon: Egy
krétai állítja: „Minden krétai hazudik.” Ebből az állításból logikailag
levezethető egy igazmondó krétai létezése, ami furcsa.
KULCS 2
KULCS 1
Abilene-paradoxon: Az emberek gyakran a céljukkal ellentétesen cselekednek, egyre távolabb kerülve
attól, amit megpróbálnak elérni.
KULCS 2
KULCS 1
Mindenhatóság-paradoxon: Isten nem lehet mindenható, mert akkor kellene tudnia teremteni olyan sziklát,
amelyet még ő maga sem tud felemelni.
KULCS 2
KULCS 1
Időparadoxon: Ha visszautazom az időben és megölöm az apámat még csecsemőkorában, akkor én
nem fogok megszületni, tehát nem tudok visszamenni, hogy megöljem őt. Így meg
fogok születni.
KULCS 2
KULCS 1
Epikureus
paradoxon: A gonosz létezése ellentmondásban van egy mindenható és gondoskodó
isten létével.
KULCS 2
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése